Hallgassunk a szívre. Egy izom, de hanggal! A harmadik legtöbbet foglalkoztatott szerv az interneten, a keresők előszeretettel katapultálják az arcunkba.. széles a termékpaletta szívekből: véres, félig átsűtött, fűszeres, vagy odaágetett. Tálaltak már jégszívet is; jégvillával, jégkanállal kell az ilyet fogyasztani. Amatőr szakácsoknál gyakori a keserű szív is. De nem csak tőlük függ: a donortól is. Ha túl öreg, vagy traumát átélt, megesik, hogy a kukában landol a szerv.
Kereskednek is vele, gyűjtik. Illegálisan is hozzá lehet jutni. Ezeket az embereket nagyon el kell ítélni! Vandálok! Legyen szó akár műkincsről, milliókat érő szívről, vagy egy érzelmektől duzzadóról, nekik mindegy. Összetörik! A szentségit, ilyenkor úgy haragszom! Mintha egy lufi lenne, felfújják, játszadoznak, aztán a végsőkig feszítik, az anyag meg nem bírja tovább...
Szerencsére vannak foltozók. Mindig van a zsebükben egy kis toldalék, zsákvarró tű, meg jó erős cérna. A méterárú boltokban gyakran futok velük össze. Én kötőtűket vásárolok, álomszövéshez itt a sarkon adják a legjobbakat, rendelésre is hoznak. Ezek támasztják a pultot, értekeznek. Nem túl vidám alakok, a kétkezi munkának megvan az eredménye. Fásultság. Méghogy a mosónők halnak korán! Ők nem is élnek... ismertem egy gyereket, egy osztályba jártunk, de csak másodikig. Az apja foltozó volt, féltem is tőle, amikor náluk jártam. A gyerekből lehetett volna költő, vagy zenész is, mellette még jól is rajzolt, de nemhogy a padlásra nem vitte fel az apuka, az égő házból ki sem. Épp máshol volt. Azután patentolhatták a szívét, három bádogos dolgozott rajta napokig. Sose lett olyan, mint azelőtt. Elkallódott. Egyszer mintha a Tesco mellett láttam volna, az elefántot gondozta, a cirkuszosokkal volt.
Nézem az eget, olyan magasan van. Ölemben egy csomag. Mintha megnőttek volna a távolságok. Vagy csak lehullottak a falevelek, zacskókba rakták őket, hogy ne egyesüljenek a végső humuszban, maguk mögött hagyva ezzel individuális létüket - bár az ágakon egy tőről fakadtak, táplálkoztak. Ősszel meglátni a részleteket. Akkor kopár a táj. A tavasz a virágzásával meg mindent összezavar.
Nézem az eget, olyan magasan van. Ölemben egy csomag. Benne egy sztetoszkóp. Mellé kódtáblázat. Süketségem okán nem hallom a szívhangot. A hagyományok szerint érdemes leglább figyelni rá, hát próbát már nem egy ember tett, amibe bele is haltak, kellő motivációs erő rugdosott tehát. A kódtábla a jobban értéshez kell.
Nézem az eget, agyon nyom. Mint egy bogarat. S a belső nyomás is szétfeszít. Meddig bírom? Vajon jobban járnánk, én és a guberáló is, ha a szemetes lenne a bádog koporsója ennek a csomagnak? Meg ne sértsem a fóliát! Csak meg ne.. de talán már késő. Léptek... a bokrokból meg kígyók sziszegnek rám.
A nép hangja