Rámtört egy érzés. El vagyok veszve... nem találom a dolgaimat. De akinek nincs semmilye, az nem is veszítheti el semmit. Akkor talán csak volt? Mindenesetre a tükör túloldaláról is megvizsgáltam a helyzetet. Mi van, ha nem én vagyok elveszve, hanem csak mások nem találnak? Bóklászom az erdőben, és sötét van, vagy nincsenek hegyesszögeim, hogy feltűnjek a radaron. Már ha keresnek... én nem keresem őket. Csak olykor látok lidércfényeket. Annak kéne talán boldogítania, hogy ők nem találják fel maguk? Ez is egy nézőpont. Hogy csak részecskék egy gyorsítóban, nekicsapódnak a falnak, pattognak, időnként összeütköznek, az anyag-antianyag, kioltják egymást, kataklizma, egyesülnek és megsemmisülnek, hogy valami új szülessen a végzetes nászból. Tanulunk a felvillanásokból, mindig mondanak valami újat. És ha egy kíváncsi tudósnak úgy tartja kedve, akkor játszhat velük. Szigorúan a tudomány nevében. Ha viszont a kívülálló próbálja - Isten ujjaként - felkavarni a Nyugalom tengerét, akkor erősen kell kapaszkodnia a kormányba, mert azért a víz az úr. A hajótöröttek népes családja most befogad. Kaptam egy lakatlan szigetet, és egy fát, amiről a bűntudat érett gyümlcsei súlyosan csüngnek alá, hogy abból falatozzak. Keserű. Köröttem tenger, felhő nincs az égen, csak a Nap. Kíméletlenül süt, de az arcom nem emiatt ég. És a teliholdas éjszakákon nem a hideg miatt borzongok. Holdfénytőrök szaggatják darabokra a testem, egyre mélyebbre, és mélyebbre ásnak. És nem értem, miért?
A szám íze? Meghatározhatatlan. Fanyar, keserű.. valami baj volt a hordóval, vagy a palackkal. A tartalom zavaros. Túlzásba esnék, ha megbánásról beszélnék. Meg tiszta bűntudatról. Kételkedem, hogy vajon tényleg ez megy-e végbe bennem. Nem inkább a saját, önös érdekeim csorbulása felett érzett düh ez? A gondosan felépített kép csúnyán megkarcolódott, az imidzs, az álarc levált. Meg a hírnév is.. befeketedik. Mi van, ha csak magam féltem? Belegondoltam már, milyen lehet 4-5 nap bizonytalanság. Még van egy kis beleérzőképesség. Elég a hangja, hogy ez a furcsa bizsergést érezzem? Meg a jót a rossztól megkülönböztető érzék is beszél.. az előbbivel együtt. Ki tudja kinek van igaza? Esetleg a szkeptikus, hideg racionalistának, aki azt mondja, ugyan mi van ebben? Mi mindent megbocsátottál már te... akkor most így valós ok nélkül, igaztalanul lettél bevádolva, min vagy fennakadva? Meg fog ez is oldódni. Valakinek igaza lesz.
És tudom, kinek.
Szankcionálni fogom ezeket a hatalomátvételeket... érzelmi puccs türtént, behatoltak a Parlamentbe a szeparatista erők, de aztán helyre állt a rend, ki lettek söpörve, eltűntek a lefolyóban, a csatornában ülepednek. Az aparátus pedig összeszedetten működik tovább, gúnyos mosollyal utasítja el az interpellációkat. A röpiratokat szemlélve megdorgálja a Hírmondót, hogy ilyet izzadt ki, a kézfejeket tűzbe tartja, máskor ne vessen papírra hasonlót. Az őrséget azért megkettőzik, valamint tendert is kiírnak egy új, vastagabb maszk elkészítésére... csak úgy özönlenek a pályázatok.
A nép hangja