Ebben az őszinte pillanatban a kérdésre azt felelném, igen ő. Titokban még mindig ő a legszebb. Miért? Próbálom elhessegetni a visszatérŐt. Olyan mélyre temetni, hogy generációknak ne legyen problémája belőle. De a sugárzás a talajt, a betont, a szarkofágot megrepesztette... ha lenézek, látom, szivárog. Ha magamba, akkor is. Apránként visszatér. Pedig nem kéne, a megégetett gyermek is okosabb. Naná, mondanám mégis, másodszorra is. Mintha minden újrakezdődne a jóidővel. Talán ez csak amolyan tragikus történet, amire metaforákat írnak, mint elválasztott Föld és Ég, meg sín, meg tenger és a... part... van aki szeret szenvedni. Ki tudja, nem lehet véletlen... vagy nagyot tévedek. Mosollyal nyugtázd a napot.Jó volt végig járni a régi állomásokat. Így az éjjel, amikor a kör kör, az alak, alak. Miért kell ehhez sötét? Megállni, lassítani csak így tudunk?
Fájdalmas arc a Földön
2009.03.13. 03:31 | Amin Rozstokány | Szólj hozzá!
Címkék: érzés
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://ciklamen.blog.hu/api/trackback/id/tr89999356
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
A nép hangja