Megkörnyékez az érzés.. talán az érzet. Szeretném csupán érzetnek betudni. Mindent biokémiai, téves pszichológiai folyamatokra fogni. Meg nem élt pillanatok keresztre feszítésének megélésének tekinteni... fenn a koponyék hegyén olyan dicsőn áll, ami megrepeszti a templom padlóját, s az elképedt főpapok csak néznek: ez miként lehetséges - olvasható ki az ámuló, kitágult pupillákból. A papok pedig felületesek voltak, tudjuk.. leírták, félre is értettük.
Vigyázni kell azzal, mit kívánunk. Elsírtam bánatom, a boltozat a koponyámban, a szoba falain is hangozták vissza: nem tudom ki vagyok. Hol van a régi énem, meg sem értem... túl sokat mondtam, meghallgadtatásra talált tán az imám. Rebegtem a hamis, nem létező Isteneknek, akik csak a szóban vannak jelen. Most pedig itt van: újra a régi lennék? Ez kellett vajon, egy kicsi kis lábujjra lépés? Vagy inkább sáskajárás... mely eltakarít mindent. Berepültek a számon, lerágták a szóvirágokat. Mondanám, de nem tudom. Mondanám, mit csináltam volna, hogy jobb legyen, mondanám, hogy vártam volna rád reggel, de nem teszem. Megszilárdult valami, aztán feloldódott. Ringtam a tetején, sőt.. repültem, lebegtem. Jobb, ha elpárolog. Talán a düh elszáltával máshogy látom majd. Ez a csapda. Bekebelezne. Pedig egyszerű a képlet. Mosolyognom kell és hazudnom. Nem vagyok jó színész? Hát még gyakorolnom kell. Meglátom már az emberek tetteit, világos a horizont. Gömb alakú bár, de a túlpart tiszta. Szándékok határoznak meg. Egyszerűek, és érthetőek. Mégis, a tettek a sok hamisság miatt elítélendőek, szánalmasak.
Egy dologtól tartok. Mindez kivetítés volt. Bár tudnám ténylegesen. Az ösztönök, intuíciók keserű pirulák. A gyógyuláshoz mégis be kell venni. Csak ha napi rendszerességgel szedném, meggyógyulnék. Azt pedig nem akarom. GYENGE vagyok. Szeretném, ha szeretnének. Az önzést kéne leküzdeni, mely e világhoz fűz. A magam iránt táplált kényszeres szeretetet. Hogy halljam a szépségeket, amit hordozok. Ha nem kívánom mindezt többet, ha már nem akarok maganak szobrokat állítatni mások dícséreteiből, elismeréseiből, akkor az egyensúly is beállna. A jéghideg magabiztosság. Mit szeretnének hallani, az megvan kazettán. Csak mégsem tudom beadni.. majd a szirmokkal együtt ez is elfújja a szél. Mégha ez is a terv, mégha át is látok rajta. Mégha meg is könnyítem így az elválást. Mégha magamat cáfolom is meg..
A nép hangja